A válasz egyértelműnek tűnik. A doromboló macska – elégedett macska. Világos, mint a nap. Pedig nem az. Többször megfigyelték, hogy a macska erős fájdalmában, sebesülten, fialáskor, de akár haldoklás közben is hosszan és hangosan dorombol, holott elégedettségről szó sincs. Az elégedett macska is dorombol persze, de az elégedettség nem kizárólagos feltétele a dorombolásnak. Sokkal pontosabb és valamennyi esetre igaz az a magyarázat, miszerint doromboláskor az állat jámbor kedvében van, s szeretné tudtára adni, mondjuk, az állatorvosnak, hogy baráti segítségre van szüksége, mert megsérült, vagy a gazdinak, hogy köszönet a barátságáért.

A kölykök egyhetes korban kezdenek dorombolni, elsősorban azért, hogy szopás közben jelezzék az anyának: jól vannak, s a tej akadálytalanul eljut a címzettekhez. Az anyamacska nyugodtan elengedheti magát, hiszen a hálás hangokból látatlanul is tudja, hogy rendben mennek a dolgok. Válaszul visszadorombol kölykeinek, hogy ő is jól van, s kész a további együttműködésre. Ha felnőtt macskák dorombolnak egymásnak vagy gazdájuknak, szinte bizonyos, hogy az eredendő szülő-ivadék kapcsolatból visszamaradt, másodlagos megnyilvánulásról van szó.

A kis testű macskafélék, mint például a házimacska; és a nagymacskák, mint az oroszlán vagy a tigris között az az egyik lényeges különbség, hogy az utóbbiak nem tudnak tökéletesen dorombolni. A tigris az embert barátságos "egyirányú" dorombolással köszönti, ami egy akadozó fűrész hangjához hasonlít, ellentétben a házimacska "kétirányú" dorombolásával, mely berregő hangot ad nemcsak minden kilégzéskor (mint a tigris esetében), hanem belégzéskor is. A ki-be légzéssel szabályozott ritmikus dorombolásra csukott szájjal vagy a csecsbimbóra tapadva is képesek, s kedvező feltételek között akár órákon át eldorombolnak. Ebből a szempontból tehát lepipálják óriás rokonaikat, melyek vigaszul legfeljebb jól kibömbölik magukat – amiről a kis termetű macskák nem is álmodhatnak